Telefonon egyeztetett Szijjártó és az izraeli külügyminiszter
Izrael mellett állunk – szögezte le a magyar tisztviselő.
Amerika arra törekszik, hogy megakadályozza a konfliktus széleskörű eszkalálódását.
Nyitókép: Andrew Harnik/Getty Images
A CNN információi szerint Biden azt mondta Netanjahunak, hogy az Egyesült Államok nem fog részt venni az Irán elleni ellencsapásban. A lap szerint az amerikai elnök és a nemzetbiztonsági csapatának magas rangú tagjai megpróbálják csökkenteni egy regionális háború kirobbanásának kockázatát a Közel-Keleten. Ezért is fontos számukra, hogy kihangsúlyozzák: az Egyesült Államok nem vesz részt semmilyen ellentámadási akcióban Irán ellen.
A Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel folytatott szombati telefonbeszélgetés során Biden azt hangsúlyozta, hogy
az izraeli légvédelem a támadás jelentős részét sikeresen elhárította, ez pedig már önmagában siker Izrael számára, ezért nincs szükség további válaszlépésre”.
Biden szerint a szombaton történteket győzelemként érdemes értékelni, mivel Irán támadásai nagyrészt kudarcba fulladtak. John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője vasárnap azt mondta, hogy a széleskörű károk megelőzésének képessége Izrael „katonai fölényének” bizonyítéka, és bizonyíték arra, hogy Irán nem az a „katonai hatalom, amelynek beállítja magát”.
Ez egy hihetetlen siker volt, amely valóban bizonyította Izrael katonai fölényét, és ami legalább ennyire kritikus, diplomáciai fölényét, hogy vannak barátaik a régióban, hogy vannak szerte a világon, akik hajlandóak segíteni nekik”
– nyilatkozta Kirby a CNN-nek
A csatornának nyilatkozó amerikai tisztviselők hangsúlyozták, hogy a végső döntés arról, hogyan reagáljanak Iránra, Izrael döntése lesz.
***
Ezt is ajánljuk a témában
Izrael mellett állunk – szögezte le a magyar tisztviselő.
Kapcsolódó cikkek a Háború Izraelben aktában.
Irán megduplázta hadgyakorlatait, hogy erőt demonstráljon a növekvő nemzetközi nyomással és regionális fenyegetésekkel szemben.
Az izraeli védelmi miniszter kijelentette, hogy Izrael lerombolja az Irán támogatását élvező jemeni felkelők stratégiai infrastruktúráját.
Az izraeli Moszad egyik legösszetettebb titkos művelete, amelyet több mint tíz éven át terveztek, 2024 szeptemberében lépett működésbe.